2013. július 1., hétfő

FIGYELEM

Sziasztok!
Ezt a blogot sajnos most szünetre bocsájtom! Sorry.
Nem kommenteltek, szóval úgy érzem fölösleges.
Eközben a másik blogomon mindjárt az első résznél vagyok, 8 követővel és naponta 80-100 megjelenitéssel és sok kommentel, ahhoz a bloghoz több kedvem is van, szóval ha olvasni akartok, akkor iratkozzatok fel oda!
http://farkas-fanfic.blogspot.hu/
Köszönöm a megértést.
Flo Ł

2013. június 23., vasárnap

~Chapter 3.

Sziasztok! Túl léptem a megbeszélt határt, nagyon sajnálom de remélem tetszeni fog a rész!

-Sam várj! - Hallottam a hangot hátam mögül. Amint megfordultam "picsa uraság" állt mögöttem, zavaró közelségben. Őszintén büszke vagyok magamra, amiért ilyen jó csúf neveket, vagy beceneveket ki tudok találni. Igen, ehhez adottság kell. Hátraléptünk egyet, - a fent említett okok miatt-, majd beszédre nyílt a szája.
-Kiengesztelhetlek valahogy?- Mosolygott megmutatva a gödröcskéit. Smaragdos szeme izzott a sötétben, arcán néha-néha átszaladt egy fénycsóva. Lehajtottam fejem, jelezve, hogy fogalmam sincs mit tegyek.

*visszaemlékezés*

A cipőm érintkezése a földel, ez a pár tompa zörej törte meg  hatalmas csöndet mely London utcáin uralkodott. Harry megígérte, hogy ma elvisz engem is a haverjaival bandázni, mivel mindig könyörögtem neki. SMS-ben adott egy címet és egy időpontot. Megláttam az utca nevét, majd futni kezdtem. A kanyarból láttam 6 sötét alakot ahogy egy lámpaoszlop alatt ácsorognak. Oda kezdtem baktatni, pár méterre felismertem Harry árnyékát. 
-Sziasztok.- Köszöntem vigyorogva. Hazz felém kapta a tekintetét, majd mind a hatan eleresztettek egy végre-t. Harry elmondta a neveket. Richard, Dave, Louis, Josh és Cody. 
-Mi a program?- Kérdeztem pár perc után, mivel, hogy annyi történt, hogy Dave és Josh halkan röhögtek valamin. Mind összemosolyogtak, s elmondták, hogy Londonban vannak különbőző bndák, amelyek harcban állnak. Ma elmennek elintézni az egyiket. Nem stresszeltem magam ezzel, mivel olyasmire gondoltam, hogy banda, mint zenekar. Elvezettek valami sikátorszerűségbe ahol már kezdtem nyugtalankodni. 
-Maradj itt.- Suttogta H.  hat srác pár pillanat múlva eltűnt a sötétben, már csak a hangokat hallottam. 
A kíváncsiság furdalt, ezért nem bírtam a seggemen maradni. Hangos káromkodások kezdték ütni a fülem, amelyek leginkább Harrytől és egy ismeretlen személy szájából szöktek ki. Hirtelen nekem csapódott valami. Minden elsötétült..

-Ébredezik? Ébredezik!- Hallottam  mély férfi hangot. Kinyitottam nehézkesen a szemem. Egy fehér köpenyes valaki -valszeg orvos- elmondta, hogy egy másik fiúval talált meg engem egy járókelő, s a fiú kómában, van súlyosan megverte valaki, ezért én vagyok az első számú gyanúsított. Hirtelen lehőköltem, hogy mi a szar van. Elvittek a rendőrségre, ahol 3 órás kihallgatáson vettem részt.. 
  
*visszaemlékezés vége*

-Harry. El sem tudod képzelni milyen szar volt nélküled.-Suttogtam.- Iszonyatosan haragszom rád.- Morogtam.
-Kérlek bocsáss meg. - Könyörgött szánalmasan, majdnem elröhögtem magam arckifejezésén.
-Ha elmondod mi történt aznap este. 2010. szeptember 26.-án.
Hangosat sóhajtott majd bólintott egyet.  Szeme sajnálattal megtelt, szomorúság tükröződött arcáról.
-Amikor elindultunk befelé a sikátorba....

2013. június 11., kedd

Új Design.

Sziasztok!
Most nem résszel jelentkezem. Nagyon szeretném megköszönni Lackóó-nak ezt a gyönyörűséges fejlécet! :)
Nézzetek be hozzá is:
http://all-started-a-phone.blogspot.hu/

Rész szombaton!

2013. május 27., hétfő

~Chapter 2.

A bejárat felé kaptam tekintetem. Ott sétált befelé, keze a hajában. Bármilyen régen találkoztunk, mégis megismertem. 20 centiméterrel magasabb mint 16 éves korunkban, haja sem annyira göndör mint akkoriban. Felnőtt. Kisfiúból lett egy dögös férfi. A múlt mégsem változott. Haragom újra belobbant iránta, felálltam ökölbe tettem a kezem.
-Sam ne! Nem éri meg.- Rántott vissza Jade, megfogva csuklómat. Csak sétált befelé mint egy herceg, minden lány szájába harapott mikor elment mellette. Fehér ing volt rajta, jól áll neki nem tagadhatom. Mögötte egy nála valamivel alacsonyabb srác állt, szorosan követte. Leültek egy kétszemélyes asztalhoz, rendeltek valamit.
-Komolyan Harryt akarod egész idő alatt bámulni?- Nézett a szemembe Dave. - Táncolhatnánk. - Állt fel majd kezdett húzni be a tömegbe. Sok miniszoknyás lány táncolt, mindenki csoportban. Dave közel húzott magához, kezét a csípőmre tette. Mint általában.
-Hozok valamit inni. - Mondta a fülembe elég hangosan, de muszály volt, a zene dübörgött. Egyedül riszáltam magam tovább.
Large

Két kezet éreztem meg hasamon. Körbekarolt, mintha meg akart volna védeni.
-Szervusz Samanta. Rég találkoztunk.- Dörmögte rekedtesen a fülembe. Erősen belemarkoltam a két kézbe szétválasztottam őket egymástól. Megfordultam és lekevertem a karok tulajdonosának egy pofont.
-Mi  a szart képzelsz te magadról?! -Kezdtem el felé lépkedni, próbált hátrálni.- Elviszel a mocskos haverjaiddal, bajba keversz, elmenekülsz, én ott maradtam a rendőrségen, te évekig nem jelentkeztél, és most azt várod, hogy legyek veled puszipajtás? Ki a faszom vagy te?!- Löktem ki őt a hátsóajtón.
-Sajnálom. - Suttogta. Lekevertem neki még egyet, arca bepirosodott az erős ütésemtől. Lelöktem a földre, majd ott akartam, őt tovább verni. Nem tudtam. Elvégre Harry sokkal erősebb, megfogta a karomat, de magáról nem tudott lelökni.
- Tudom, hogy szemét voltam.- Mondta, s egyre erősebben szorította a karomat. Összeszorítottam fogaimat, s egyre csak azon voltam, hogy tudnám őt péppé verni.
Öklöt éreztem a hajamban. Jól belemarkolt majd felhúzott Harryről.
-Nyugodj már le!- Néztem bele egy szőke hajú fiú szemeibe. A kék szempárban égett a düh.- Hazz mekkora picsa vagy má', hogy nem tudod megvédeni magad egy lánytól.- Nézett Harryre aki épp magát porolta. Vádlin rúgtam a fiút, lenéző mondatáért, erre csak megráncigálta a hajam. Egyre csak őt nézem.
Haja nem olyan szőke mint Daveé, látszik, hogy festett. Homloka ráncos volt a dühtől, le se szarta, hogy mennyire fáj, ahogy húzza a hajkoronámat. Megfogtam a karját, majd öklét próbáltam szétnyitni. Ránéztem arcára, engem bámult és halványan mosolygott.
-Bárki is vagy ez nagyon fáj.- Mondtam flegmán a szemébe, s végre szétnyitotta öklét. Fekete nadrág, fehér póló, fekete dzseki volt rajta,  tökéletesen belőtt haj.
-Niall vagyok..- Dörmögte. Érdekes kiejtése van, nem tudom, hogy tájszólás, vagy akcentus, de irtó cuki.  Odament a göndör gyerekhez, odasúgott neki valamit, mire Harry csak bevágta a "mittomén" fejet. Befelé vettem az irányt az épületbe.  Dave szőke fejét egyből kiszúrtam a tömegben.
-Sam várj!

2013. május 19., vasárnap

~Chapter 1.

Egy átlagos londoni napra ébredtünk. Egyszerűen fel sem tudom fogni mi történt tegnap este. Felhajtottam a fejem, hogy pillantást tudjak vetni a lakásomra. Egy Jack Daniel's üveg a földön, pár féldecis pohár a pulton. Nem valami szörnyű. Felálltam a fehér kanapéról, majd nagynehezen bevánszorogtam a fürdőszobába. A tükörbe bámultam, egy másnapos, elmosódott sminkű, torzonborz lányt láttam. Előkaptam a hajkefét, megfésülködtem. Lassan, de végre kész lett a fonat. Megigazítottam a sminket, elvégeztem az egyéb dolgokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy nézzek ki valahogy. Felkaptam valami göncöt, cipőt, irány munkába. Elvégre, ha szinte minden harmadik nap elmegyünk bulizni, hamar elmegy a pénz, valahonnan szerezni kell. Bevágtam magam apu Range Roverjébe, beindítottam a motrot. Indulás. Bekapcsoltam a rádiót, melyben érdekes módon pont a kedvenc számom szólt.


-You know that I'm a crazy bitch, I do what I want when I feel like it! All I wanna do is loose contro-o-ol!- Énekeltem hangosan a több ezer dolláros járműben. Feltoltam a hangerőt  annyira amennyi az én fülemnek pont, hogy nem árt. 
-And that's whyyyy I smile. It's spin around and suddenly you're all I need the reason why-y-y-y, I smile- ile!- Pont vége lett a számnak mire odaértem a büdös cigarettaszagú tetováló szalonba. Kasszáscsajszi vagyok, ahogy a tetoválók hívnakak. Betántorogtam a kassza mögé, majd rágyújtottam egy szál cigire. Sikerült Davenak rászoktatni. Sam.. Téged csak rosszra lehet rászoktatni ugye? Igy van. 
-Sam! - Lépett mögém Dave. Az egyetlen fiú barátom. Csak barátilag tekintek rá, igaz voltak futókalandjaink. Olyasmiféle barátság extrákkal.- Figyu ma lesz az évszázad bulija, a Las Bass-ban! Muszály ott lenned! Ingyen lesz a Jakuzzi!- Hadarta el mondanivalóját, majd csak kiskutyaszemekkel bámult rám, mint az ártatlan bárány.
-Elmegyek, csak ne bámulj már.. Jah, de csak ha eljössz értem.- Kacsintottam, majd végigszaladt bicepszén a szemem. Egyből kiszúrtam az új tetkóját. 
-Aha szóval feltételeket szab a kisasszony.. -Röhögött.- Jólvan ott leszek. - Dőlt neki a pultnak. Megfogtam az új tetoválását, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Egy tigris, amit mindig is akart. 
-Ezt azért csináltattam, hogy mindig emlékezzek rád.. Mert vad vagy, mint egy tigris.- Vigyorgott elégedetten, mire egy kacsintás volt a válaszom. 

Rengeteg fiatal tért be a műhelybe, voltak ismerős arcok, voltak olyanok, hogy "Betöltöttematizennyolcataztcsinálokamitakarokanyuapu" emberek is. Hamar elrohant az idő, ötkor már mehettem is haza.
Becsaptam magam mögött a bejárati ajtót, mivel csak 2 órám van elkészülni.  Letusoltam, megmostam a hajam, miútán megszáradt csináltam belőle valami partisat. Fekete smink, a szokásos fekete ruha. Kész vagyok.

Mire észbe kaptam, Dave már nyomkodta odalent a csöngőt. Mindig játszadozik vele, mit egy kisgyerek. Lelépkedtem lassan a lépcsőn, ő meg ott állt dögösen egy félig elszívott cigarettával a kezében. Pilóta fazonú napszemüvegét letolta az orrára, tekintete végigszaladt rajtam. Szűk, fehér pólóján keresztül is látszott a kockahasa, meg a melkasán lévő tetoválások.
-Pattanj be. - Utasított, be is ültem az anyósülésre, ő mellém. Kidobta a csikket az ablakon, s már száguldottunk is.

A szórakozóhelyen összefutottunk a bandával, majd leültünk a legnagyobb asztalhoz elvégre nyolcan voltunk.     -Sam..- Bökdöste a karom Jade.- Ott van.. 

2013. május 18., szombat

Prologue.


A meggyújtott cigarettacsikk egyszer elég. Vége lesz.. A gyertyát ha meggyújtod egyszer teljesen elolvad. Az emberi szív is ilyen. Gondoltam én. Sosem voltam még szerelmes. Soha. Őrült lány voltam, aki félt szerelmes lenni. Jól is tettem.. Míg nem jött Ő. Agresszívan belemarkolt a hajamba, s csak azt mondta: "Nyugodj le!" Beleszerettem akaratlanul is.. Fájdalom, fájdalom, fájdalom. Jó vége lesz ennek? Nem tudom.. Elvesztem..